Ez a nap mérföldekkel jobb volt az előzőnél, csakhogy belecsapjak a lecsóba. Kezdjük azzal, hogy jobban kialudtam magam, mint tegnap. (Lehet, azért, mert nem olvastam egy órával tovább fanfictionöket.) Ráadásul első óránk sem tesi, hanem angol volt, mégpedig Grace-szel.
Grace anyanyelvi tanár, amerikában született és élt, nem tud magyarul, a tanév kezdete előtt kilenc nappal jött Magyarországra. Velünk volt az első órája (nekünk is vele), ahol kiderült, hogy - akkor még - néégy szót tudott csak magyarul. És szerintem ez fantasztikus. Azáltal, hogy nem beszéli a nyelvünket, rá vagyunk kényszerítve, hogy az övén beszéljünk, ezzel rengeteget fejlődve. Egyébként Grace az egyik legjobb fej tanárunk, most már kijelenthetem így, hogy mindegyikkel találkoztunk már. Kedves, életvidám, vicces, közvetlen velünk, az ő  órái telnek a legjobb hangulatban. Szerencsére vele van a második legtöbb angolunk, csak a csoport vezető tanárunkkal van több. 
Második óra tesi volt, most Lépesfalvival. Útban az öltözők felé összefutottam B-vel és beszéltünk pár szót. Aztán jött a tesi. Megint kint voltunk, ahogy az egész héten fogunk, és - minő meglepetés - ezzel a tanárral is futottunk. Annyi volt a különbség, hogy kevesebb gimnasztika, több futás volt, így az óra végére 1800 métert futottunk. Közben, a műfüvesről néztek minket a fiúk és röhögtek rajtunk (ennyit az összetartó osztályról), mivel ők fociztak. Hát nem mondom, de gondolom. (Azért is pech, mert az órarendünkbe az ő tesitanáruk van beírva, mégis mást kaptunk.)

Sziasztok!

Mielőtt belekezdenék, megjegyezném, hogy nem, nem tervezek tüzijátékkal és dobszóval kísért megnyitást, de azért még is, gondoltam, nem árt megjegyezni. Úgyhogy leírom, nehogy félreérthető lettem: megnyitottam az oldalt. 

Erről ennyit. Térjünk rá arra, ami az oldal célja, vagyis arra, mi(k) történt(ek) velem. 
Köztudott, hogy ma szeptember nyolcadika van, hétfő, az iskola második hetének első napja. (Mielőtt ténylegesen belekezdenék, megjegyezném, akármit írok is, az nem az iskola lehúzására van, továbbra is imádom a Karinthyt, hisz nem ok nélkül szerettem volna ötödikes korom óta idekerülni.) A héfő az egyik nap - a csütörtök a másik - mikor hét órám van. Jól kezdődik, igaz? Ráadásul első óra tesi. Máris imádom ezt a napot. Tegnap este nem sikerült elaludnom, akárhogy próbálkoztam is, ezért nem meglepő, hogy kialvatlanul ébredtem fel. A tesi meg valami rémes volt. Két tanár tartja nekünk - a heti ötből kétszer Pusi, háromszor Lépesfalvi -, ma Pusival voltunk. (Ahogy észrevettem, még szerencsénk is van ezzel a két tesitanárral, mert a másik kettő szabályai durvábbak, de azért lehetnének kíméletesebbek. Előző héten csütörtökön nyolcvan felülés volt, meg még egy csomó gyakorlat, pénteken pedig nyolcvan fekvőtámasz - természetesen bonyolítva, pl. kéztartáscserével, mert hogyan máshogy? -, ami nekem egy picit sok az előző másfél évem tesiórái után, ami kb. annyiból állt, hogy közénk dobtak egy labdát, megmondták, hogy éppen röpizzünk, floorballozzunk, kidobósozzunk vagy kosarazzunk vele, aztán puszpá. Nem csoda, ha most leterhelnek, de mégis... feltűnt ezeknek, hogy lányokkal van órájuk?) A mai órán - ahogy az elkövetkezendő héten végig - kint voltunk. Igazából gyakorlatok voltak, meg futás. A végén a legtöbb. Megengedte, hogy kiterüljünk a műfűn, majd közölte, hogy nem érti, mi bajunk van, hisz összeszámolta, csak 1400 métert futottunk... Azt valahogy nem vette bele, hogy közben ilyen-olyan gyakorlatok és négy-, hat-, nyolcütemű fekvőtámaszok voltak, nem is értem, miért.
Folyt rólam a víz, izzadt voltam, a hajam, akár egy szénaboglya és készültem meghalni, ahogy mentünk vissza az épületbe. Kicsöngettek, ezért a diákok már elkezdtek kiszállingózni a termekből. Csütörtök óta nem láttam, erre ki jön velem szemben az aulában? Hát persze, hogy Ő. Így kell jó benyomást tenni valakire, hullamódban, gratulálok! *gondolatban megveregeti a saját vállát* Persze, megjegyeztem, hogy tud időzíteni a gyerek...